Hihetetlen, de egy szupermarketes whisky lett a világ legjobbja

Ha whisky, és whisky márkák, akkor sokaknak Johnnie Walker, Jim Beam és a Ballantines ugrik be elsőként. Ezek a whiskyk szokták vezetni a közönségkedvenc szavazásokat, a népszerű márkák sokat költenek reklámra, marketingre, hírességeket győznek meg, hogy promózzák a legújabb ízeiket és így tovább. Van azonban egy kisebb cég, ami eltörpül ezen márkák mellett, és nemrég hatalmas meglepetést szerzett. A német szupermarketlánc, a Lidl saját márkás Queen Margot 3 Year Blended Scoth Whisky-je nyerte ugyanis az idei World Whiskies Awards díjátadón. 

Azon a díjadón, ahol 40 fős, nemzetközi zsűri választotta ki az italt 2018 decemberében, majd 2019 januárjában is megkóstolták, illetve februárban is ízlelgették. Először Edinburgh városában, majd Tel-Aviv-ban, ezután pedig Melbourne-ben vakkóstolták a nevezett italokat, majd a döntőben eredményt hirdettek. Itt előzte meg a Lidl üvege a fent említett márkákat a 8 éves tölgyfahordóban érlelt Queen Margottal. A Lidl egyébként nem 2019-ben nyerte el ezt a különleges díjat. 2016-ban a körülbelül 30 fontos (kb 12 ezer forint) kapható GlenAlba nevű 22 éves whiskyje kapta meg a "Legjobb különleges kiadású" whisky díját a World Whiskies Awards-on. 

A Queen Margotot egyébként tradicionális eljárással készítették és 8 évig érlelték tölgyfahordóban. A díjnyertes italt jelenleg 13,49 fontért (nagyjából 5000 forintért) árulják a brit üzletekben, de lehetséges, hogy máshová is jut majd a díjnyertes alkoholból!