Mexikó (2. rész)

Mexikóvárosnak 22 millió lakosa van. A főváros utcáin sétálva szembeötlik, hogy megállás nélkül hömpölyögnek a gépkocsik. Rendkívül rossz a levegő, pedig a város kies, magaslati fekvése következtében lehetne ózondús is, ha nem lenne ennyi jármű. Tán paradoxonnak hat, de tény, hogy egyre kevesebb embernek van egyre több autója egyre több a mérhetetlenül gazdag mexikói család, akinek több autóra is telik. Az újságban olyan hirdetéseket lehet olvasni, hogy már hat kocsi beállással, garázzsal is rendelkező ingatlanokat is kínálnak megvételre. Így aztán hiába is írja elő a városvezetés napokra lebontva, hogy mikor milyen rendszámú autók közlekedhetnek, a gazdagok vígan megtehetik, hogy hétfőtől hétfőig minden nap másik autóba ülnek. Telik rá.

A pazar villanegyedeket a város peremén terebélyesedő „bádogviskóvárosok” szegélyezik. Mégis elmondható, hogy a mexikói gazdaság és a pénzügyi helyzet egész Latin-Amerikában talán a legstabilabb, a Kanadával és az USA-val közösen létrehozott gazdasági szövetségnek köszönhetően. Ma már több mint öt millió vendégmunkás él és dolgozik az USA-ban. Ők dollárban küldik haza a pénzt a családnak. Nem is keveset. Így havonta másfél milliárd dollár ömlik be a mexikói bankok széfjébe és a pénzügyi rendszerbe, ami önmagában stabilizáló tényező.

Újabban, a közelgő választások miatt mintha fontosabbak lennének az őslakos indiánok, mint a korábbi századokban bármikor. Elég, ha az ember bekapcsolja a televíziót, és már a reklámban olyasmit lát, ami régebben elképzelhetetlen lett volna. Megszólítják az indiánt. Arra buzdítják, hogy szavazzon!

A reklámban egy indián táncos ősi rítus szerint naptáncot jár négy társával. Egy harminc méter magas oszlop tetején járják el, majd pedig derekukon kötéllel ugranak a semmibe. Aztán földet érnek, és az egyik azon melegében közli, hogy most a legfontosabb dolga a credencial. Nyomban elmegy, hogy megcsináltassa a választási igazolványt és a fényképet. Jámborul tűri hogy, ujjlenyomatot vegyenek tőle. ( Erre azért van szükség, mert még ma is tombol az analfabetizmus a szegények és az indiánok körében.)

Előbb-utóbb talán már az se fordul elő, ami néhány évvel ezelőtt egy veracruzi településen megtörtént: a helyi meszticek megütközve kérdezték, miért állunk szóba a „buta” indiánokkal? Csodálkoztak azon, hogy fehér létünkre egyáltalán emberszámba vesszük őket.  Ezek az ellentétek talán tompulnak, elsimulnak az idők során, és végre átértékelődik az indiánok szerepe is. Vannak biztató jelek. A cuetzaláni kávé csomagolásán például már ma felhívják a figyelmünket arra, hogy ha ezt a kávét vesszük meg, akkor ötezer nyolcszáz indián életkörülményeinek javulását támogatjuk, akik munkájuk gyümölcsét kínálják megvételre.

A turisták mai is az ősi, piramisokkal teli romvárosokat szeretnék megtekinteni. Ilyen Teotihuacán, az egyik legrégebbi városállam, mely tele van a magaskultúra építészeti emlékeivel. Bár sokszor jártunk itt, mindig lenyűgöznek a csodálatos, lépcsős Nap- és Hold piramisok. Egykor százezer ember élt itt, és jelentős régészeti leletanyagot hagyott maga után. Döntő része a mexikóvárosi Antropológiai Múzeumban látható, melyet feltétlenül érdemes megnézni. Előtte áll Tlaloc és esőisten méltóságteljes szobra, akit a teotihucaániak – a Tollas Kígyóval együtt – legfontosabb istenükként tiszteltek. Maga a múzeum felbecsülhetetlen régészeti és néprajzi gyűjteményt tár a látogatók elé Mexikó népeinek kultúráiról, évezredeiről.

A valaha ősi rítusok szerint emberáldozatokat bemutató régi mexikóiak kései leszármazottai békésen kínálják a múzeum körül, és minden, turisták által szívesen látogatott helyen jellegzetes szuvenír ajándéktárgyaikat.

Vendégmarasztaló a híres mexikói konyha, vendégmarasztaló ízeivel, ételkülönlegességeivel, melyeket igen ízlésesen tálalnak. Még a csípős chili paprikát is hamar megszokja az ember, miközben a vérpezsdítő latin zene mellett kóstolgatja erős nemzeti italukat, a tequilát.

Bár az egész ország turistaparadicsom, a külföldiek a romvárosok mellett legjobban a tengerparti üdülőket szeretik. Mexikó két óceán – az Atlanti – és a Csendes-óceán – között fekszik. Több ezer kilométeres tengerpartja van. Ez már önmagában vonzó az idelátogatóknak.

A vidéki kisvárosoknak szintén sajátos a hangulatuk. Legtöbb helyen még mindig láthatók a spanyolt gyarmati építészeti stílus kiemelkedő alkotásai. Az ország tele van hatalmas katedrálisokkal, templomokkal. Arannyal gazdagon díszített oltárok hirdetik, mennyit áldoztak arra hogy, templomaik lenyűgözően pompásak legyenek.

Nemhiába tartják Mexikót a világ talán legkatolikusabb országának. A pápa is örömmel látogat ide, ahol a hívők tömegei vesznek részt a szent ünnepeken. Ezek közül kiemelkedik a Guadalupei Szűz napja, ami Mexikó szerte fontos ünnep. December tizenkettedikén tartják. Ilyenkor két nap alatt nyolcmillió ember megy föl térden csúszva a Tepeyac hegyre, ahol a tizenhatodik században állítólag egy indiánnak megjelent a Szűz.