Dominikai Köztársaság

Lehet stílszerűbben ott először Amerika földjére lépni, mint ahol azt Kolumbusz Kristóf is tette? A majd egynapos repülőút után mellbevágó a trópusi levegő. Csakúgy, mint a hihetetlen tény: a Dominikai Köztársaságban vagyok.



Gyors útlevél-ellenőrzés és rövid várakozás bőröndökre, közben kíváncsi nézelődés: jól öltözött turisták és színes bőrű, Punta Cana-i helybéliek kavalkádja a nádtetős, szellős-nyitott légikikötőben. A buszban, mely szállodához visz, légkondicionáló kompenzálja a kinti meleget, és az elig fél rája érzett fáradtságnak nyoma sincs. A RIU szálloda impozáns bejáratában elegáns londinerek várakoznak, s egy pincér jeges gyümölcslét kínál az újonnan érkező vendégeknek. Néhány perc, és már a szobámból intézem a hazaszóló rövid telefonokat, megvagyok, itt vagyok. Ugyan még felfoghatatlan, bár az mindenképpen a tökéletes valóságra vall, hogy mobiltelefonom itt bizony nem működik.

Punta Cana nem véletlenül turisták tízezreinek legkedveltebb paradicsoma, kétségtelenül a Karib-tenger legszebb strandszakaszai közé tartozik. A kb. 40 kilométer hosszú, idilli tengerparti nyugalmat szállodakomplexumok sokaságának kényelme és szórakozási lehetőségei teszik felejthetetlen élménnyé. A hosszan elnyúló pálmás partszakasz, tiszta selymes homokját színes napozóágyak tarkítják. A víz pedig olyan, amilyennek lennie kell: épphogy hűvös, selymesen simogató és tiszta.

Higuey környékének szafariján kezdődött. Mármint az ismerkedés az igazi országgal. Az út mentén, melyen nyitott kocsikkal zarándokolnak végig a nap sugarai elől kendőkkel, hatalmas karimájú szalmakalapokkal védekező, kitartó turisták, színes bőrű gyerekek csapódnak hozzánk. Hatalmas, barna szemmel néznek bennünket, és mindennek örülnek, bármit is ad a lelkes idegen, legyen az toll, cukorka vagy rágógumi. Kávéültetvények, vízesések, trópusi gyümölcsérlelők és kakasfarm a következő megállóhely.

A kis helyi iskola a legelbűvölőbb, szegénységével a legszívszorítóbb. Földszintes, hosszú épület, előtte focipálya és sok-sok világoskék egyenruhás, fekete kisgyerek. Az iskola mellett kápolna Mária-szoborral. Az egyik tanteremben térképen ismerkedünk a Dominikai- Köztársasággal, melynek földjére 1492-ben – India helyett – lépett Kolumbusz. A szemközti vegyesboltban fejfedőt vásárolhat, aki nem készült az erős napfényre és a nyitott túrára, az idegenvezetők pedig jéghideg ásványvizet, az elszántabbaknak rumos kólát osztanak. Az ebéd roston sült hús és zöldségek, ahogy a hazai ízekhez szokott gyomor kívánja, viszont a desszertként kínált kókuszdarabok helyiek – ízletesek és ropogósak. A patak, ami alig néhány méterre folyik, hihetetlenül langyos vizű. A délutáni nap sem kevésbé erős, a helyi utakon edzet dzsipek széles port kavarva indulnak tovább. A vidék mágusához visznek bennünket – afféle csodatevő, kristálygömbbel, füstölővel és aszpirinnel gyógyító szent, aki tíz dollárért kifürkészi a jövőt, húszért egészséget ad. A várakozók számából ítélve jól mehet az üzlet, na meg a háza mögött álló márkás autó is erre tanúskodik.



Santo Domingo, Dominika fővárosa kb. három négyórányi autókázásra fekszik Punta Canától. Lüktető, zajos nagyváros kikötővel és jelentéktelen külsejű monstre házakkal, rengeteg emberrel és sok-sok, elképesztően lerobban autóval. Oázis a forró kavalkádban a tengerparton fekvő állatkert és a város közepébe mélyen benyúló, lenyűgözően szép szurdokvölgy. A belváros Andalúziát idéző történelmi gyöngyszem. Kolumbusz fiának, Diegónak a háza, a Casa del Cordon hűvös és méltóságteljes, melybe könnyedséget a mediterrán erkély és a virágok színpompája lop.



Ha már főváros belsejében járunk, nézzünk körül, mit érdemes vásárolni. Természetesen rumot, szivart, kerámiát és larimart, a világoskék ékszerkövet, a tipikus és egyedülálló dominikai ásványt, mely az egyik legnépszerűbb ajándék aranyba vagy ezüstbe foglalva.

A legkedvesebb dominikai szuvenír mégis az arc nélküli Limé-kerámiababa. És hogy miért arcnélküli? Nos, a helybéliek azt magyarázzák e vonások nélküli, ám mindennél többet mondó hagyományos kerámiababáról: mivel Dominika olyan sok nemzetiségű, népeket és fajokat magába foglaló, kevert ország, hogy nem lett volna igazságos egyik nép tipikus arcélét sem megörökíteni. Így lett Limé arctalan, de bölcs és kifejező jelképe annak, sok nép is alkothat egyet és egészet.



Az a szivargyár. Mintha a középkori manufaktúrák egyikébe csöppennénk, amikor belépünk Santiago, a Dominikai Köztársaság második legnagyobb városának egyik műhelyébe. Egymás mögötti sorokban ülnek egyenköpenyes férfiak és nők, vágják, passzítják és sodorják a dohányleveleket. A helységben jellegzetes dohányillat, de nemcsak a gazdagító és szenvedélyt jelentő levelektől – füst száll időnként egyik-másik asztaltól is. Itt lehet a munka mellett dohányozni, és a munkások lassú, egyenletes pöfékelése még inkább a múltat idézi. Ahogy az elegáns dohányszelencénk is, melyek már a kijárat melletti kis üzletben kínálják a készre érlelt, méregdrága szenvedélylevelet. A dohánygyár egyébként érezhetően jó és jövedelmező munkahelynek számít a fegyelem, a kulturáltság és a gondosan felügyelt tisztaság alapján. Hát még amikor messziről meglátjuk a gyártulajdonos villájának homlokzatát.



Átriumos, szökőkutas folyosók, buja zöld növényzet, süppedős fotelek, gazdag svédasztal, gyümölcsorgia… A szállodákban full extrás kiszolgálás, az egyenruhás szobainas fehér kesztyűben önti a jéghideg pezsgőt. A tengerparti grillbárban pedig – amely küllemében a legelegánsabb éttermekkel vetekszik – szőke fürtös, rózsászín ruhás koszorúslányok ugrálják körbe az újdonsült, ifjú amerikai házaspárt. Az édeni óceánparton kötött házasságok népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint a nem egy szállodában kifejezetten erre a célra épült, angyalkákkal telefestett, hófehér márványoszlopos, kerti pavilon. A romantikusabb lelkű párok a homokot nyaldosó tengerparton rebeghetik el a boldogító igent.



Úgy érezzük, mintha sosem érne véget a nap, akár a fülledt főváros éjszakai utcáin sétálunk, akár a szálloda hűvös szobájában próbálunk felkészülni az újabb élményekre. Mindenhol szól az ütemes, latin zene, a fülbemászó bachata, hol temperamentumosabban, hol lágyabban, de kitartóan. A belváros utcáin taxisok sora várja türelmesen a pihenni vágyókat, de a szállodák melletti kis vásárlóutcákban sem csendesedik le az életöröm éjfél előtt.



Dominika lakossága kiszolgálja a legmerészebb vágyaktól hajtott külföldit is. Aki talán visszatér majd ebbe a csodálatos országba, ahol vannak nagyon szegények és nagyon gazdagok, fehérek és feketék és ahol nem számít, honnan jött az ember. Csak az, hogy ott van.

A legjobb hotelek Punta Cana-n vannak, itt találsz árakat, és tudod őket befoglalni.